Ötödik Fejezet - Ready... Get set... Go!

Helló, kedves fangörcsölők, unatkozók és az Univerzum egyéb idetévedői! 

Van szerencsém hozni a következő fejezetet, ami már az utolsó előtti rész, amit előre írtam (a következőnek már csak a fele), és újraírás után publikálom. Innen is köszönöm nagyszerű bétámnak a segítségét :* 

Nyahhh, egyre inkább robog a cselekmény, sok-sok izgalmas titok derül ki a klónokról, szóval nyomás olvasni! ;) 

Üdv: Babu 

Benedict kettesével szedve a fokokat rohant lefele a lépcsőházban, magában számolta vissza az emeleteket. Tizennégy, tizenhárom…

Egy pillanatra rosszul vette a levegőt, oldala sajogni kezdett.

Kilenc, nyolc…

A folyosókra vezető ajtóknál megállt, hallgatózott, nehogy összefusson a professzorral, majd újra nekiiramodva folytatta a versenyfutást.

Kettő, egy, földszint!

Szeme előtt feltűnt a kijárat, pár lépéssel átjutott a kis előtéren, és…

Megtorpant.

Futás közben annyira biztos volt benne, hogy menni akar: hogyha kilép ezen az ajtón, meg sem áll hazáig, de most visszafordult, tétovázott.
Biztosan itt akarja ezt hagyni? Eddig csak kereste az indokokat, hogy miért nem tudna hazajutni, de be kellett ismernie, a helyzet nem annyira bonyolult, mint ő azt állította magának. Egyszerűen csak érdekelte, mi folyik itt. A része lett valami… valami egészen fantasztikus dolognak, ami megváltoztathatja az orvostudományt, és…

Nem! - kiáltott magára. Otthon várja a családja, természetesen most azonnal hazamegy.

Ujjait a hideg kilincs köré fonta, és…

- Nahát, Mr. Cumberbatch!

- Pro… Professzor! - habogta Benedict, úgy kapva el a kezét a kilincsről, mintha az égetné.

A professzor kilépett a kis szobából, ahol a kabátokat és cipőket tartotta, és mosolyogva lépett közelebb a színészhez. Benedict érezte, ahogy elsápad, majd pír kúszik az arcára. A professzor mosolya volt azonban a legidegesítőbb a helyzetben.

Sóhajtott, és kihúzta magát.

- El akartam menni - közölte.

- Igen, azt látom - mosolygott töretlenül Mr. Champleton. - Én arra lennék kíváncsi, hogy miért?

- Haza akartam jutni a családomhoz - vallotta be Benedict, s úgy érezte magát, mint egy kisgyerek, akit rosszaságon kaptak.

Eközben a Féltestvérek a professzor keresésére indultak, és igencsak meglepődtek, mikor az Benedicttel az oldalán bukkant fel ismét.

- Befejezték a tévézést? - kérdezte a Mr. Champleton, mikor az egyik sarkon összetalálkoztak.
A klónok megilletődötten bólintottak.
- Akkor tartsanak velem egy reggeli erejéig, és közben ismertetném a mai nap programját! - intett a professzor, majd elindultak az ebédlő felé.
- Na végre! - sóhajtott Smaug. - Be tudnék falni tíz hobbitot, olyan éhes vagyok!
Benedict felröhögött a sárkányszárnyak takarásában.
Khan mellé lépett, és halkan, fenyegetőnek szánt hangon számon érte a színészt.

- Te meg hová tűntél?!

- Ez nyilvánvaló - pofázott közbe Sherlock. - Szökni akart.
Khan szóra nyitotta a száját, de a detektív leállította.
 - Kérlek, hadd ne kelljen egy ilyen nevetségesen egyértelmű dolgot elmagyaráznom!
Amíg ők az étkezőt elhagyva professzort keresték, bőséges reggeli varázsolódott az asztalra. A férfiak korgó gyomorral telepedtek a székekre, s láttak neki falatozni.
A professzor elégedetten nézett végig rajtuk. Csodálta a három klónt, hogy ilyen hamar hozzászoktak ehhez a világhoz; bár a neheze még hátra van, mikor kiengedi őket. Addig viszont tökéletes csapattá kell kovácsolnia őket és a lehető legtöbb dolgot a fejükbe verni a világról.
Amíg Benedict egy szelet narancslekváros pirítóst elkészített, Smaug három szalámis szendvicset is eltűntetett. Khan kibontott egy zöldséges szardíniát, mire Sherlock elfintorodott mellette.
- Utálom a halat - közölte, majd belekortyolt a kávéjába.
- Nem is te eszed - vágott vissza Khan.
Sherlock már szólásra nyitotta volna a száját, mikor Benedict, megelőzvén a vitát a szardínia felett, a professzorhoz fordult, mire Sherlock tüntetőleg arrébb csúszott a székével.
- Mr. Champleton! Tegnap furcsa dolog történt - kereste a megfelelő szavakat. - Talán ön tudni fogja, mi történt.
A professzor kérdő tekintettel biztatta a folytatásra.
- Azt hiszem, képesek vagyunk a telepátiára - bökte ki végül a színész.
- Áhh, igen! Már vártam, mikor jön elő ez a képességük! - csillant fel a prof szeme. - Lévén majdnem ugyanazon emberek, ez várható volt. Gyakorolják minél többet!
- Rendben, de mire lesz ez nekünk jó? - nézett fel Sherlock.
- Nos, itt lyukadunk ki arra, amit mondani akartam - húzta ki magát a professzor. - Ma megmutatom nektek az edzőtermet, és megtanuljátok irányítani a képességeiteket!
- Vannak különleges képességeink? - rökönyödött meg Benedict. Kezdett besokallni ettől a sok klónozott mesehős dologtól.
- Bizony! - a professzor felállt az asztaltól. - Ha befejeztétek, akár mehetünk is!
A Féltestvérek vonakodva hagyták ott  a maradék reggelijüket, s követték a professzort a fehér lépcsőházban. Legalább tíz emeletet trappoltak lefele, amíg végre a prof megállt egy dupla ajtószárny előtt. Egy széles mozdulattal kitárta, míg a többiek ámultak, hogy idős kora ellenére milyen jó erőben van.
Egy hatalmas terembe jutottak,  a fehér falak vállmagasságban kék szivacsokkal voltak burkolva, a műanyag padlón futópálya volt körben kirajzolva. A plafonról vastag kötelek lógtak, és volt két kosárpalánk is, amit Benedict elég viccesnek talált, miután elképzelte négyüket játék közben. A terem másik felében két ajtó nyílt, a fal mellett pedig kondi eszközök sorakoztak, futópad, szobabicikli és még sok más. Jobb oldalon pedig lőpálya húzódott, végében négy kerek céltáblával. Khan remélte, hogy arra fogják használni, amire gondol, nem pedig mondjuk idétlen íjakkal fognak szerencsétlenkedni.
Az egész termet a plafonon lévő hosszúkás égők világították meg fehér fényükkel. Szokatlan módon a teremnek nem voltak ablakai, de a csapat azonnal megértették az okát, mikor Smaug előre lépve kitárta hatalmas, rozsdaszín szárnyait, majd szelet kavarva elrugaszkodott a földről.
Khan elkáromkodta magát.
Sherlock és a többiek egy pillanatra eltátották a szájukat a szokatlan látványra, majd mikor észbe kaptak, gyorsan be is csukták.
- Bocs! - szólt vissza Smaug. - Muszáj volt kinyújtóztatnom a szárnyaimat - mondta, majd lassan leereszkedett a földre, majd egy hatalmas nyújtózás kíséretében még egyszer csapott velük néhányat.
A professzor elmosolyodott.
- Igen, ez a te egyik különleges képességed.
- Mert van még? - kerekedett el Smaug szeme.
A professzor még mindig mosolyogva a sarok felé fordult.
- Ezek itt - mutatott a matracokra - tűzállóak.
Smaug pislogott, majd leesett neki a tantusz.
- Neee! Tudok... tüzet fújni?!
- Basszus... - fordult meg Khan, s a terem másik felébe sétált. Kis idő múlva Sherlock is követte, s együtt megtalálták az öltözőt. Mikor újra előbukkantak, már szürke melegítőt viseltek, majd beálltak a futópálya startjához. Hamarosan vad versengés tört ki közöttük, míg a professzor Ben figyelő tekintete mellett magyarázott Smaugnak. Fél óra próbálkozás után a félsárkánynak sikerült a tenyerén pár apró lángot gyújtania, és a leheletével feléleszteni azokat. Ekkor a professzor otthagyta gyakorolni és Benedicthez fordult.
- Megmutatom a fiúknak a fegyvertárat, és utána az öné vagyok, megegyeztünk? - Választ sem várva elsietett, így Ben a pálya szélén álló padra leülve figyelte tovább a gyakorló Smaugot.
- Mr. Holmes! Mr. Singh! - állította meg a versenyzőket. Azok lihegve megtorpantak, arcukon tűhegynyi izzadtságcseppek csillogtak.
- Győztem! - pillantott a detektívre Khan, arcába hullott fekete hajtincseit hátrasimítva.
Sherlock fújt egyet, majd kérdőn a professzorra tekintett.
- És mik a mi képességeink?
- Önnek, Mr. Holmes a kiváló következtető képessége és a rengeteg információ, amit az úgynevezett Elmepalotájában tárol, Mr. Singhnek az emberfeletti ereje és testi adottságai, a stratégiai képzettsége és nem mellesleg a gyógyító hatású vére.
- Mint a filmekben? - következtetett azonnal Sherlock.
- Pontosan. De hogy mást is csináljanak - a professzor benyitott a másik ajtón, ami mögött fegyverek garmadája tűnt fel -, ezekkel tudnak gyakorolni.
Sherlock és Khan szájtátva léptek be a szobába.

Benedict behunyt szemmel ült a matracon, hosszú lábait törökülésbe helyezve. Ahogy a professzor magyarázta, óvatosan forgatva a fejét kereste a fényt a sötétben. Pár pillanat múlva három arany folt jelent meg előtte, Smaug, Sherlock és Khan aurája.
- Megtaláltam - szólt fennhangon.
- Nagyon jó! De még ne nyissa ki a szemét! - mondta halkan a professzor. - Most nézzen arra, amerre én ülök, és keressen egy sokkal gyengébb fényt!
Ben koncentrált, és a hang irányába fordította a fejét. Várt, csak bámult bele a lehunyt pillái mögötti sötétbe, mikor megpillantotta a halvány derengést.
- És most mit csináljak?
- Próbálja megérinteni! Képzelje azt, hogy egybeolvad a saját aurájával!
- Ooké…  vonakodott a színész, lövése nem volt, mit akarhat ezzel a professzor.
Szeme előtt felidézte a képet, ahogy a halvány sárga fénykörbe lép, egyesül vele, és akkor gondolatok ezrei robbantak át a fején.  Érzések, elmúlt események kusza, kivehetetlen képei, hangok, zenék… Ben a hirtelen kavarodás közben kinyitotta a szemét, míg fejébe fájdalom hasított és a földön találta magát.
- Na, sikerült? - hajolt fölé a professzor.
- Ha a siker alatt a fejemben kavargó információáradatot érti - ült fel a színész homlokát masszírozva -, akkor igen, sikerült.
- Nagyszerű! Nem gondoltam, hogy ilyen hamar megtanulja! - a professzor arca ragyogott a sikerélménytől. - Na de akkor! Próbálja meg még egyszer, de most úgy nyissa ki a szemét, hogy nem szakítja meg a kapcsolatot. Parancsoljon nekem valamit!
- Áhh, szóval hipnotizáljam? - csillant fel Ben szeme.
A professzor bólintott.
- Csukja be a szemét!
A színész engedelmeskedett, de most lassabban próbálkozott. A hangok és az emlékek így már nem fájdították meg a fejét.
Kinyitotta a szemét.
Szája szegletében nevetés bujkált, ahogy az üveges tekintettel álló professzort észrevette. Rövid töprengés után egy gondolatot indított útjára a prof felé.
“Emeld fel a kezed!”

Mr. Champleton kezei a levegőbe emelkedtek.
“Vakard meg a fejed!”
Engedelmeskedett.
Ben - angol úriember lévén - nem engedett a kísértésnek, hogy jól megszívassa az öreget, így megszakította a kapcsolatot.
A professzor, mintha mi sem történt volna, nézett fel a színészre.
- Na, mi lesz?

Este a Féltestvérek fáradtan zuhantak be az ágyba. Egy rövid ebéd után folytatták a gyakorlást, s ez felemésztette minden energiájukat.
- Úgy bizsereg a kezem, mintha áramot vezettek volna bele - panaszkodott Smaug gondolatban a többieknek.
- Nekem meg fáj… az agyam - nyögte Benedict
A másik két fél felől csak horkolás hallatszott.