Helló, kedves fangörcsölők, unatkozók és az Univerzum egyéb idetévedői!
Hoooooolistic detective agency shiiit, hát nem elfelejtettem a fejezetet? Ezer bocs meg egy anyamedve hú de poenos kedvünkbem vagyunk ma, de tegnap volt visszaköltözés a koleszba, nem is aludtam sokat, szóval yep. De ott van, olvashatjátok, én meg visszarugdosom magam írni, mert kellene a Galacticra is frisset hozni, meg lassan beérem magam ezekkel a fejezetekkel is. NEM KÉNE.
Szóval az ipar megy tovább, bár én még mindig nem láttam a Sherlock legújabb részét...
Hová süllyed a világom.
Na, sok sikert a túléléshez suli újrakezdéséhez, még egy utolsó lendület félévig, aztán... Aztán megy a robot tobább. Tudjátok mit? Inkább befogom :"D
Pussz: Babu
Ui.: mondtam már, hogy imádok ilyen címeket adni a fejezeteknek? c:
Benedict kimerülten zuhant az ágyára, még mindig alig tudta elhinni, ami történt. Leklónozták. Életre keltették a karaktereit!
Dühösen, tehetetlenül markolt bele a takaróhuzatba.
Minden bizonnyal azért altatták el ennyiszer, hogy visszanyerje az erejét. Mert abban a pohár vízben csak altató lehetett! - megitta, és utána nem emlékszik semmire. Ki tudja, milyen állapotban volt.
Úgy érezte magát, mintha egy MARVEL film főszereplője lenne.
Elrabolta egy őrült tudós, elráncigálta New Yorkba egy felhőkarcoló tetejére, és létrehozta a szerepeit.
Benedict csak bámulta a plafont üres tekintettel.
Eszébe jutott, hogy vajon visszamehet-e valaha, vagy a prof örökre itt tartja majd bezárva? Mert ő nem itt akarna megvénülni, ha lehet.
Úgy érezte magát, mintha egy MARVEL film főszereplője lenne.
Elrabolta egy őrült tudós, elráncigálta New Yorkba egy felhőkarcoló tetejére, és létrehozta a szerepeit.
Benedict csak bámulta a plafont üres tekintettel.
Eszébe jutott, hogy vajon visszamehet-e valaha, vagy a prof örökre itt tartja majd bezárva? Mert ő nem itt akarna megvénülni, ha lehet.
Ismét eszébe jutott Sophie és Christopher, és szívébe fájdalom hasított. Vajon mi lehet velük? Sophie biztosan halálra aggódja magát, és így kell egyedül megbirkóznia a riporterekkel és nyomozókkal...
Na meg egyébként is! Mihez akar kezdeni a gyártmányaival az öregúr? Még be is vallotta: ő sem tudja, csak azért csinálta, mert tudós, a felfedezés öröme hajtotta. De mégis miért, miért őt nézte ki magának? Találhatott volna igazán valaki mást! Miért kellett őt kirángatni a (cseppett sem) nyugodt életéből?
Átfordult a hasára és átölelte a párnáját.
Vajon mi lesz ebből az egészből?
Egyáltalán legálisan dolgozik ez a bizonyos Mr. Champleton, vagy nem is tudnak róla?
Eszébe jutott, hogy mi lenne, ha egyszerűen kisétálna az épületből, de rögtön el is vetette az ötletet, mert eszébe jutott, hogy semmit sem tudna csinálni. Hiszen nincs pénze repülőjegyre, hogy hazajusson, és még kaját se tudna venni magának.
Lehunyta a szemét.
Nincs mit tenni, teljesítenie kell az öregúr kérését. Itt marad, és megnézi, mi sül ki ebből az egészből.
De azért meg fogja kérdezni, hogy kaphat-e egy laptopot vagy telefont, csak hogy írjon a rendezőnek meg a szüleinek, és első sorban Sophie-nak, hogy ne higgyék azt, hogy meggyilkolták, vagy ilyesmi.
Ásított.
De ez mind ráér holnap.
Most az első dolga az, hogy aludjon egy nagyot, hogy másnap tiszta fejjel álljon a dolgok elébe.
Elaludt.
Nem tudta, meddig volt kiütve, de az éjszaka közepén hirtelen felriadt.
Álmában a családját és néhány barátját látta, ahogy kisírt szemmel ülnek egy asztal körül. Hiába kiabált nekik, hogy itt van, él, nem hallották. Nem is látták őt. Csak szorongatták zsebkendőiket, az óra kattogása szaggatta rongyos idegeiket, és a kis Christopher egyedül, csendben figyelt egy járókából, szája sarka lefele konyult, ahogy figyelte a felnőtteket. Benedict sírva üvöltött.
Miután felébredt tudta, hogy csak egy álom volt, de akkor olyan szívbemarkolóan valóságosnak tűnt!
Megrázta a fejét. Csak egy álom. Most visszaalszik, és reggelre elfelejti az egészet, gondolta, de legbelül tudta, hogy ez nem olyan egyszerű. Mégis lehunyta a szemét és újra elaludt.
Na meg egyébként is! Mihez akar kezdeni a gyártmányaival az öregúr? Még be is vallotta: ő sem tudja, csak azért csinálta, mert tudós, a felfedezés öröme hajtotta. De mégis miért, miért őt nézte ki magának? Találhatott volna igazán valaki mást! Miért kellett őt kirángatni a (cseppett sem) nyugodt életéből?
Átfordult a hasára és átölelte a párnáját.
Vajon mi lesz ebből az egészből?
Egyáltalán legálisan dolgozik ez a bizonyos Mr. Champleton, vagy nem is tudnak róla?
Eszébe jutott, hogy mi lenne, ha egyszerűen kisétálna az épületből, de rögtön el is vetette az ötletet, mert eszébe jutott, hogy semmit sem tudna csinálni. Hiszen nincs pénze repülőjegyre, hogy hazajusson, és még kaját se tudna venni magának.
Lehunyta a szemét.
Nincs mit tenni, teljesítenie kell az öregúr kérését. Itt marad, és megnézi, mi sül ki ebből az egészből.
De azért meg fogja kérdezni, hogy kaphat-e egy laptopot vagy telefont, csak hogy írjon a rendezőnek meg a szüleinek, és első sorban Sophie-nak, hogy ne higgyék azt, hogy meggyilkolták, vagy ilyesmi.
Ásított.
De ez mind ráér holnap.
Most az első dolga az, hogy aludjon egy nagyot, hogy másnap tiszta fejjel álljon a dolgok elébe.
Elaludt.
Nem tudta, meddig volt kiütve, de az éjszaka közepén hirtelen felriadt.
Álmában a családját és néhány barátját látta, ahogy kisírt szemmel ülnek egy asztal körül. Hiába kiabált nekik, hogy itt van, él, nem hallották. Nem is látták őt. Csak szorongatták zsebkendőiket, az óra kattogása szaggatta rongyos idegeiket, és a kis Christopher egyedül, csendben figyelt egy járókából, szája sarka lefele konyult, ahogy figyelte a felnőtteket. Benedict sírva üvöltött.
Miután felébredt tudta, hogy csak egy álom volt, de akkor olyan szívbemarkolóan valóságosnak tűnt!
Megrázta a fejét. Csak egy álom. Most visszaalszik, és reggelre elfelejti az egészet, gondolta, de legbelül tudta, hogy ez nem olyan egyszerű. Mégis lehunyta a szemét és újra elaludt.
Az ablakon betűző napfényre ébredt, kótyagosan ült fel az ágyban, kidörzsölve szeméből az álmot.
Felállt és sóhajtva beletúrt vörös hajába. Még mindig a tegnapi öltöny volt rajta, de most gyűrött volt az alvástól. A korábbi álom emléke elhalványult, de a színész lelke mélyén készen állt, hogy újra támadásba lendüljön.
Hirtelen helikopter zúgása hasított a csendbe, mire Benedict az ablakhoz sétált, majd elhúzva a függönyt kitekintett a városra. Ugyanolyan nagy forgalom volt, mint mikor először látta. Az égen egy helikopter repült, egyetlen felhő sem törte meg a selymes kékséget.
Fájdalom hasított a fejébe a zajtól, így morcosan becsapta az ablakot. Az ágya végébe terítve megtalálta az aznapi ruháját. Egy fekete farmer szürke cipővel, egy sötétkék pulóver és egy fehér ing.
Komótosan felöltözött, minden győrődést kisimítva az ing gallérján, majd megnézte, kapott-e reggelit. Most sem kellett csalódnia, a kisasztalán egy tál tükörtojás és egy bögre kávé várakozott.
A tányér mellett most is hagytak üzenetet.
Felállt és sóhajtva beletúrt vörös hajába. Még mindig a tegnapi öltöny volt rajta, de most gyűrött volt az alvástól. A korábbi álom emléke elhalványult, de a színész lelke mélyén készen állt, hogy újra támadásba lendüljön.
Hirtelen helikopter zúgása hasított a csendbe, mire Benedict az ablakhoz sétált, majd elhúzva a függönyt kitekintett a városra. Ugyanolyan nagy forgalom volt, mint mikor először látta. Az égen egy helikopter repült, egyetlen felhő sem törte meg a selymes kékséget.
Fájdalom hasított a fejébe a zajtól, így morcosan becsapta az ablakot. Az ágya végébe terítve megtalálta az aznapi ruháját. Egy fekete farmer szürke cipővel, egy sötétkék pulóver és egy fehér ing.
Komótosan felöltözött, minden győrődést kisimítva az ing gallérján, majd megnézte, kapott-e reggelit. Most sem kellett csalódnia, a kisasztalán egy tál tükörtojás és egy bögre kávé várakozott.
A tányér mellett most is hagytak üzenetet.
Tiszelt Mr. Cumberbatch!
Ma felébresztem a klónokat, mindenképpen jöjjön le, amint felébred, szükségem lesz magára.
Prof. Champleton
Benedict kétkedve nézte a levelet. Még ugráltatják is.
Ám végül mégis leballagott, nagyon kíváncsi volt a klónokra, akármennyire tartott is tőlük.
Mikor benyitott, a professzor a gépnél pötyögött valamit, az ajtókról ismét elkezdett leolvadni a jég.
- Ó, hát itt van! Már majdnem elkezdtem Ön nélkül! - A professzor láthatólag roppant izgatott volt.
- Itt vagyok, amint látja - bólintott Benedict.
- Remek! Akkor először Sherlockot nézzük meg.
A professzor szobahőmérsékletre állította a hőmérőt az üveg melletti kis táblán, majd fogott egy injekciós tűt és belépett az ajtón. A detektív nyakánál beadta, majd kisietett az ajtón.
Ugyanezt végigcsinálta Khannal és Smauggal is.
Pár perc múlva az élet jelei kezdtek mutatkozni Sherlockon. Mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt, szemhéja meg-megrebbent.
A professzor izgatottan nézte a jelenetet, lelkesedése lassan átragadt a színészre is.
Most beszélni fog magával. Vagyis majdnem. Azzal a magával, akit pár napja eljátszott. Nagyon remélte, hogy rendesebb lesz, mint amilyen a forgatókönyv szerint volt, vagy kénytelen lesz megnevelni.
A detektív szeme hirtelen felpattant, világoskék írisze csak úgy világított a fehér szobában.
Lassan lépett egyet előre.
~*~
Sherlock
Hirtelen eszmélt fel, mintha hosszú kábulatból ébredt volna. Pedig esküdni mert rá, hogy az előbb még… hol is volt? Nem tudta, de most nem is lényeg.
Derítsük ki, hol vagyok.
Gyorsan körülnézett a fülkében.
Elég kicsi szoba, falak fehérek, néhol még olvadó jég borítja…
Lehet, hogy…
Döbbenten tapogatta meg a ruháját. Képtelen ötletnek tűnt, de…
- Nedves! - kiáltott fel immár hangosan. Ezek szerint hibernálva voltam.
Odalépett az üvegajtóhoz, de szinte azonnal ijedten ugrott hátra. Odakint egy idős, fehér köpenyes úr és az ő majdnem tökéletes hasonmása állt.
Odalépett az üvegajtóhoz, de szinte azonnal ijedten ugrott hátra. Odakint egy idős, fehér köpenyes úr és az ő majdnem tökéletes hasonmása állt.
~*~
Khan
Felpattant a szeme, veszélyt kutatva cikázott keresztül a szobán. Fogalma sem volt, hogy hol van.
Körbesétálta a szűk szobát, de nem talált semmit, csak olvadó jeget.
Hol vagyok?
Nekifeszülve az üvegnek próbált kitörni a cellából, de az nem mozdult.
Lehet, hogy megint elfogtak, és az egyik csillaghajó zárkájába csuktak. De hogy kerültem ide?
Khan úgy járkált a szobában, mint a bezárt oroszlán. Úgy is érezte magát.
Beleöklözött az üvegbe, mire az megrepedt.
Nem, mégsem lehetek egy csillaghajón, ott jóval erősebb az üveg.
Lehet, hogy megint elfogtak, és az egyik csillaghajó zárkájába csuktak. De hogy kerültem ide?
Khan úgy járkált a szobában, mint a bezárt oroszlán. Úgy is érezte magát.
Beleöklözött az üvegbe, mire az megrepedt.
Nem, mégsem lehetek egy csillaghajón, ott jóval erősebb az üveg.
Hallgatózott.
A gondolák zúgását sem hallom. Hol a francban vagyok?
Megint megtett egy kört, de mivel most sem talált semmit, ismét csak rávágott egyet az üvegre. Hosszú repedések futottak végig az üvegen.
Hirtelen három férfi szaladt az üveghez és rémülten (Vagy talán kíváncsian?) bámulták a bent dühöngő harcost.
Khan teljesen ledöbbent, mikor meglátta, hogy a három személy közül kettő az ő kiköpött mása.
Megint megtett egy kört, de mivel most sem talált semmit, ismét csak rávágott egyet az üvegre. Hosszú repedések futottak végig az üvegen.
Hirtelen három férfi szaladt az üveghez és rémülten (Vagy talán kíváncsian?) bámulták a bent dühöngő harcost.
Khan teljesen ledöbbent, mikor meglátta, hogy a három személy közül kettő az ő kiköpött mása.
Bár az egyiknek elég idétlen göndör haja van…
~*~
Sherlock és Benedict berontottak Khanhoz és lefogták, közben professzor megpróbálta vele megértetni, hogy hol van és miért is hasonlítanak Mr. Holmes-szal és Mr. Cumberbatch-csel ennyire.
- Értem - hagyta abba kelletlenül a hadakozást. - Akkor most… nem akarnak elengedni? - kérdezte Kahn tétován.
- Csak ha nem akar semmi ostobaságot csinálni - jegyezte meg epésen a detektív.
Khan forgatta a szemét, majd kisétált a fülkéből. Nyújtózott egy nagyot, gerince hangosan roppant.
- Nézzük meg Smaug barátunkat is! -indítványozta Mr. Champleton.
Ám ahogy bekukkantottak, észrevették, hogy valami nem stimmel: Smaug még nem tért magához.
Benedictnek már a nyelve hegyén volt az aggódó kérdés, de a professzor rögtön tudta a választ.
- A hüllők szervezete máshogy reagál a hőmérsékletváltozásra. Csak egy kis rásegítés kell! - nyugtatta meg a színészt, azzal odasétált az asztalhoz és kivett belőle egy injekciós tűt. A három férfi csak csendben nézte, hogy mit csinál.
Beadta az injekciót a férfinak, és mindannyian óvatosan közelebb léptek.
- A hüllők szervezete máshogy reagál a hőmérsékletváltozásra. Csak egy kis rásegítés kell! - nyugtatta meg a színészt, azzal odasétált az asztalhoz és kivett belőle egy injekciós tűt. A három férfi csak csendben nézte, hogy mit csinál.
Beadta az injekciót a férfinak, és mindannyian óvatosan közelebb léptek.
~*~
Smaug
Először csak hideget érzett, fagyasztó hideget, de nem volt magánál: valami nem engedte. Viszont a borzongást egész hamar megszokta, egy idő után annyira nem is volt rossz. Ám később ez megváltozott. Meleget érzékelt, egyre inkább fojtogató meleget, és nem tudott ellene mit tenni, lelke testének börtönébe zárva vergődött tehetetlenül.
Aztán egyik pillanatról a másikra a hőség kellemes meleggé szelídült, s ekkor vette észre a változást: már nem gátolta semmi. Magához tért, és mikor kinyitotta a szemét, három férfival nézett farkasszemet.
- Üdvözlet! - nyögte ki nagy nehezen. Várjunk csak? Hogy lehetnek ilyen magasak? És hogy...
Letekintett. Ahol vörös sárkánytestének kellett volna lennie, ott most barna bőrruhákba bújtatott emberi test volt.
Emberré változtam volna?
Nem értett semmit. Valami hiányzott, ami régen megvolt. De mi is volt régen? Hol volt és mit csinált ezelőtt?
Nem értett semmit. Valami hiányzott, ami régen megvolt. De mi is volt régen? Hol volt és mit csinált ezelőtt?
Mi történt velem?
~*~
A tudós és a klónok kíváncsian nézték a sárkányembert, akinek arcán először boldogság, majd zavar tükröződött, ahogy elmotyogott egy halk Üdv-öt.
Lenézett a lábára, majd mikor felnézett, a meglepődést felváltotta az ijedelem. Egyszerre törtek elő belőle a kérdések.
- Hol vagyok? Mit csináltak velem? Miért nem emlékszem, hogy mit csináltam eddig? Hogyan lettem ember?
Khan egy hirtelen mozdulattal befogta a száját.
- Mindent elmagyarázunk, csak nyugodjon meg! - mosolygott rá professzor, majd intve, hogy kövessék, kisétált a teremből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése