Nyolcadik Fejezet - Nyomkövetők

Hello, kedves unatkozók, fangörcsölők és az univerzum egyéb idetévedői!

Ahogy ígértem, egy hét csúszással, de itt az új fejezet! Ezután még pontosan tíz lesz hátra a történetből, szóval haladunk, haladunk.

A napokban elgondolkoztam, mikor rendbe raktam a vázlataimat, hogy milyen régi is ez a történet. De komolyan! Az első részt a Wreit Your Dreams-re 2015. április 15-én raktam ki és... OOOOOH. Na most jöttem rá, hogy ezek szerint most szombaton lesz az évfordulója. hehe. Mennyire régen volt... és mennyit fejlődött azóta a történet!

Oké, lőjetek le, nem dumálok többet :D

Jó olvasást!

Benedict akkora lendülettel ült fel az ágyban, hogy a könyökét is  beverte. Sziszegve dobta le magáról a takarót, agya zakatolt, ahogy kivágta szobája ajtaját, s minden méltóságáról megfeledkezve rohant végig a folyosón. Csak remélni tudta, hogy megtalálja a professzort, de valami azt súgta, tudja, hol van a szobája. A pánik összeszorította a torkát, nem tudta kiverni a látomás képeit a fejéből. Ahogy a férfi szemében egy csapásra kihunyt a fény... Hármasával szedve a lépcsőfokokat, majd’ nyakát törve futott le három emeletet, el a labor mellett. Lassított, lihegve forgolódott, sorra véve az ajtókat. Tehetetlenül pillantott az üres, fehér bejáratokra, majd vállat vont és sorra bekopogott mindegyikbe. Csend, csend, semmi, csak a koppantások visszhangja. Aztán a labor bal oldalán…

- Szabad! - kiáltott a professzor, Benedict fején pedig átfutott a gondolat, hogy Champleton talán sosem alszik.

Körül sem nézve berontott a szobába, a professzor meglepetten pillantott rá.

- Pro… professzor! - kapkodott levegő után a színész. - Lo… Loki…

- Hó-hó, csak lassan! - Champleton a fotelhez támogatta Benedictet. - Vegyen egy mély levegőt. Nyugodjon meg, kérem.

Benedict szeme előtt fekete foltok kezdtek táncolni.

- Ismét úgy álmodott? - A professzor aggódva pillantott pártfogoltjára.

- Lo… - Nyelve ismét megbicsaklott, ölébe fektetett keze vadul remegett.

Champleton egy kis szekrényhez lépve szögletes üveget vett elő, s egy kis pohárba töltve az italt a színész kezébe nyomta azt.

- Igya meg - paskolta meg a karját, Benedict engedelmesen felhajtotta a szíverősítőt. Csendben meredt maga elé, a professzor türelmesen várta, hogy beszéljen. Pár perc elteltével Benedict lassan felpillantott, visszanyújtva az üvegpoharat a profnak.

- Mr. Champleton… Loki megölt valakit.

Smaug egyik hosszú hajtincsét csavargatva meredt a labor egyik számítógépének képernyőjére. Azon hirtelen Sherlock arca tűnt fel, ahogy belehajolt a kamerába, orrát gondolkodón fintorgatva.

- Látlak, Sherlock - szólt unottan Smaug.

- Nagyszerű! - csapta össze a tenyerét a detektív, majd leugrott a székről, ahonnan a kamerát vizsgálta. - Akkor a számítógépben kell lennie a felvételeknek.

Sherlock lehuppant Smaug mellé és kattintgatni kezdett a gépen, a sárkányfiú pedig elvesztette a fonalat. Inkább Khanhoz fordult, aki eközben a professzor titokzatos masinája előtt állt karba font kézzel, maga elé meredve.

- Kha… - kezdett vele Smaug, de a katona egy intéssel elhallgattatta.

Számolok - érkezett a magyarázat.

Pár perc csend után Khan felpillantott, és az asztalhoz lépve kutakodni kezdett. Smaug érdeklődve figyelte a jelenetet - őszintén semmit nem értett a két férfi vizsgálódásaiból.

Khan közben lefirkantotta egy kósza cetlire az egyenlet eredményét. Megfordult a fejében, hogy egy “Kotródj!”-gyal elküldi Smaugot, de végül csak gondolatban jelezte, hogy kellene neki a gép. Tetszett neki a kommunikáció e formája, nem kellett köntörfalazni, felesleges udvariassági köröket leróni; küldesz egy képet, egy érzést, és a másik máris tudja, mit akarsz.

Khan ujjai sebesen jártak a billentyűzeten, pillanatok alatt betáplálta a sugárzás adatait, hozzákapcsolta a keresőprogramhoz, egy műholdhoz, majd…

- Bingó! - ordított fel Khan, Sherlock a szemét forgatta. Eddig kevesebb sikerélménye volt, mint a szuperkatonának. A felvételek mind unalmasak voltak; hol Champleton forgolódott a laborban, hol üresen állt és az égvilágon semmi nem történt.
- Hol van a másik gép? - kukkantott át Smaug Khan térképére, amin piros négyzet jelölte a várost:
-  Livingston.

- Mr. Cumberbatch, ami a legfontosabb: ne kompromitálódjon az ellenséggel! Ne próbálják legyőzni sem Lokit, sem az ismeretlent, aki ellopta a találmányomat - a professzor hangja sértetten csengett, mikor kimondta, a "találmányom" -, csak mentsék meg a barátját! - kötötte a színész lelkére.
Benedict bólintott, igyekezett figyelni Champleton szavaira. Smauggal az oldalán már a tetőn voltak, és egy vakmerő útra készültek. Nem volt idő kipróbálni kettejük elméletét, Benedict csak remélni tudta, hogy helyesen gondolkodott.
Kiálltak a felhőkarcoló szélére. A színész megszédült, ahogy lepillantott a mélységbe, inkább megkereste Smaug lávaszín tekintetét.
Nem lesz gond - sugallta a sárkányfiú, de Benedict nem tudott hinni neki.
- Várjatok!
Kicsapódott a tetőajtó és Khan rontott ki rajta. Egy-egy kis korongot nyomott a küldetésre indulók kezébe.
- Helyezzétek a csukló artériához. A pigmenteket módosítva láthatatlanná tesz titeket - magyarázott lassan, hangja szabályos lejtésén egyáltalán nem érződött, hogy most futott végig vagy hetven emeletet.

- Mennyi idő kell neki? - méregette Benedict a szerkezetet. Ismerte Khan tudását, de most először volt tanúja annak, hogy a szuperkatona valami jövőbeli felfedezést kezel teljesen természetesként. Beleborzongott a gondolatba, hogy mit tudna tenni a világukkal, ha ellenük fordulna.
- Ide kell tenni? - próbálkozott Smaug, Khan bólintott. A sárkányfiú ráhúzta pikkelyes ruhájának ujját a csuklójára. Az eredeti harci öltözetét viselte, a pikkelyek megvédik a támadásoktól - viszont ennek hátrányaként iszonyat feltűnő is volt.
Benedict ellenben egyszerű fekete pulóvert és farmert vett fel, már csak azért is, nehogy kísértésbe essen és gyomron rúgja a titokzatos ellenséget. Így megelőzi, hogy megszegje a professzor parancsát és/vagy nevetségessé tegye magát.
Ismét a mélység felé fordultak, és ezúttal senki nem zavarta meg, hogy a színész összeszedje a gondolatait. Lehunyta a szemét, minden idegszálával a saját testére koncentrált. Érezte az ereiben áramló vért, az ajkai között kiszökő levegőt, lassan felemelkedő karjaiban az izmok mozgását. Kitárt karral állt a tető szélén.
Champleton lassan az idegösszeroppanás szélén állt, még Khan is felszisszent, mikor a színész lábai felemelkedtek a párkányról. Benedict pár pillanatig lebegett, majd kinyitotta a szemét és előre vetette magát. Érezte, hogy a szél az arcába csap, látta a mellette elsuhanó ablakokat, a közeledő utcákat, majd meredek szögben felfele dőlt. A meglepetéstől egy pillanatra elvesztette az uralmat teste felett, tüdejébe jeges kézként markolt a gravitáció.
Zuhanni kezdett.
- Ne! - kiáltott fel Smaug és Ben után vetette magát. Nyílhegyként szelte a levegőt, de mikor megragadta volna a színészt, az leintette.
Benedict arcán váltakozott a megfeszített koncentráció és a rettegés. Próbálta elnyomni, próbálta ismét uralni magát, de megállíthatatlanul zuhant lefele.
Embereld meg magad! - hallotta a fejében Khan parancsoló hangját.
Fél perced van, mielőtt felkenődsz a sztrádára - tájékoztatta Sherlock a maga kifinomult módján, Smaug arcán tehetetlenség tükröződött.
Hadd segítsek! - kérte a színészt.
Menni fog! - erősködött Benedict. - Csak egy pillanat...
Nincs egy pillanatod! - kiáltott Smaug, szemében harag villant. Lepillantott a sebesen növekvő autóutakra, majd visszafordult Benedict felé hogy visszaráncigálja a tetőre.
Ám ekkor a színész eltűnt a szeme elől.
- Ó hogy a trollok törnék be a koponyád, Singh! - csúszott ki a szitok Smaug száján, ahogy lefékezett a levegőben. Egyhelyben lebegve kereste az immár láthatatlanná vált Benedictet.
Legalább működik - szólt közbe Khan.
Benedict eközben élesen jobbra dőlt, elsuhant a felhőkarcoló sarka mellett és felfele repült.
Sikerült! - zengett a kiáltás a Féltestvérek elméjében, Smaug pedig dühösen a színész nyomába eredt.
- Meg akarod öletni magad?!
Benedict jót mosolygott a sárkányfiú kifakadásán - lám, mégsem olyan megszeppent, ártatlan gyerek, mint elsőre tűnt.

Fél óra múlva Livingstonban

Még mindig láthatatlan vagyok? - üzente Smaug, ahogy leszálltak. Benedict igenlő választ küldött.

Egy dombtetőn álltak, Smaug leeresztett szárnyainak hártyáit megfeszítette a szél. Az esőfelhők miatt homály ült a városszélen, hideg vízcseppek tapadtak arcukra, ruhájukra, kirázta őket a hideg. Alattuk a domboldalon futó út túloldalán omladozó ház állt. Ablakai sötéten pislogtak rájuk, de Benedict határozottan elindult lefele a dombon.

Hé! - kiáltott utána Smaug gondolatban. -Biztosan ez az a ház?
Biztos.

Kattant az ajtózár, Benedict büszkén konstatálta magában sikerét, hogy elsőre képes volt manipulálni a fémet. A zuhanás óta benne élt a kétség a képességeivel kapcsolatban, félt, hogy a legfontosabb pillanatban cserben hagyja az ereje.
Halkan lépdelve jártak szobáról szobára, de a kihalt házban senkit nem találtak. Láthatóan senki nem lakott itt az elmúlt pár évben.

Váljunk ketté! - intett a színész, mikor egy lépcsőhöz értek.

Smaug bólintott és elindult a padlás felé, Benedict pedig lefele.

Talán valami pince lehet - gondolta, de valójában egyre kevésbé hitte, hogy megtalálják itt Tomot. Nem hogy a barátját, de még a gépet sem lelték sehol.

Behajtotta az alacsony ajtót, s belépett a sötétbe. Hiába tapogatott villanykapcsoló után, csak annyit ért el, hogy megcsúszott a keskeny falépcsőn és a pince aljáig gurult. Szentségelve szorongatta sajgó derekát, majd egy mély levegőt véve lehunyta a szemét. Fényforrást keresett, olajat, áramot, bármit, ám mikor fókuszált, hihetetlen arany ragyogás tűnt fel elméje sötétjében. Elég volt egy apró löket és a pince fényárba gyúlt. A plafonon kékes fényű lámpák, a fal mellett álló asztalok speciális kislámpái mind felkapcsolódtak, halk zúgás töltötte be a termet. Benedict egyetlen pillantást vetett a sarokban álló szedett-vetett masinára, ami kiköpött mása volt a professzor találmányának, de szeme megakadt az ajtó mellett álló ágyon.

- Tom! - kiáltott fel és barátjához rohant.

Smaug, gyere a pincébe! Megtaláltam!

Hiddleston falfehéren, ájultan feküdt a kórházi ágyon, de a színész túlságosan örült, hogy megtalálta, észre sem vette, hogy nincs magánál.

- Tom, ébredj! - Óvatosan megrázta a vállát. - Thomas! Én vagyok, Benedict! Eljöttem, illetve eljöttünk kiszabadítani… Tom?

Kezdett ráébredni, hogy itt valami nincs rendben. Megkereste és kitapintotta a férfi nyakán a pulzusát, és hatalmasat sóhajtott: Tom életben volt.

Smaug, siess!
Épp megpróbálta volna egy gondolatsugárral elvágni a Hiddleston kezét az ágyhoz bilincselő köteleket, mikor kinyílt az ajtó. Smaug lépett be rajta, arca vérmocskos volt, bal karja esetlenül lógott.

Benedictnek nehezére esett elfojtani a kikívánkozó káromkodást - pedig ő tényleg nem szokott gyakran szitkozódni.

- Smaug, mi történt veled?!

Sherlock egyedül ült a laborban, szemét összehúzva játszotta vissza újra és újra azokat a kis jeleneteket, amiket kivágott a kamerák felvételeiből.

Az elsőn egy furcsa férfi feküdt a székben, ahol ők is felébredtek: kiköpött másuk volt ő is, de elegánsan fésült hajában ősz szálak csillogtak, szeme furcsán csillogott. Sherlock nem ismerte fel, ellenben a másik férfival, aki néha felbukkant a felvételen: a professzor.

Sherlock úgy döntött, a tettek mezejére lép. Khan eltűnt, ki tudja, hova, de ő most megy és beszél ezzel a Champletonnal. Bekopogott a szobájába, de nem kapott választ. Végiggondolta a lehetőségeit, majd lefele indult: csak az lehet a megoldás, hogy Khan és a professzor az edzőteremben vannak. Valóban, mikor a detektív behajtotta a kétszárnyú ajtót, meglátta Khant, ahogy demonstrálta harci tudását Champletonnak.

- Mr. Champleton! - kiáltott Sherlock, hangjában szigor dördült. - Beszélhetnénk?

A professzor arcán a szokásos meglepettséggel fordult felé.

- Persze. Nem járt sikerrel a kameráknál?

- De igen, ami azt illeti - húzta ki magát a detektív, fenyegetően pillantva Champletonra. - Ki a negyedik klón?