Kilencedik Fejezet - Catch me, you damned superheroes!

Uramisten. Én teljesen hülye vagyok. Itt paráztam, hogy nincs rész, pedig VOLT, csak elfelejtettem kirakni! Én nem hiszem el xD

Szóval gyorsan kirakom és körbehirdetem, azután folytatom a tizedikkel, épp most kezdtem el, amikor megláttam ezt... Basszus már xD

Azért jó olvasást! xD

Babu

Ui.: Összegzése a hetemnek: xD

Loki háttal állt a szobának, háta mögött összekulcsolta kezeit. Zöld szemei rezzenéstelenül meredtek ki az ablakon, egyenesen a hátsó kertben álló kopasz fára. Ágai recsegve hajladoztak a szélben, az a néhány szem levél, ami még rajta volt, száraz zörgéssel egészítette ki a szimfóniát. Loki arca ezúttal is kifejezéstelen volt, de nem a megszokott módon. Tényleg semmilyen érzelem nem látszott rajta, hiszen nem ő uralta az elméjét.

Ám valahol mélyen még önmaga volt. Nem tudta irányítani a cselekedeteit, szavait, de tisztában volt a helyzetével, valamelyest tudott önállóan gondolkodni - terveket szőni.

Az eső hangosan verte az ablakot, időközben megérkezett a vihar. Loki most sem pislantott. A kert képe elhomályosult, az öreg ház gerendái megreccsentek a szélrohamoktól.

Nem látta át Mr. S. tervét, a férfi nem engedte be az elméjébe, így nem tudta, kire vagy mire vár itt, ahelyett, hogy a tudósok nyomába eredne.

Loki gúnyosan elmosolyodott legbelül. Ez az emberi, kicsinyes bosszú. Mekkora felhajtás azért, hogy megölessen három embert… Bérelhetett volna szimplán egy bérgyilkost. Látta, hogy valami nincs rendben a pasassal, de ennyire hülye senki nem lehet.

Hirtelen fénybe borult a kert, s a göcsörtös fa egyik fele füstölve rogyott a földre, narancsszín izzásban égett a belseje. Az ég hangosan dördült, s Loki összerezzent.

Valaki állt a háta mögött.

- Hé, Laufeyson!

Loki lassan megfordult, sisakján megcsillant az égő fa fénye. Érezte, hogy részben visszakapja az uralmat a teste felett - de sosem teljesen, Mr. S. mindig figyelt rá, hogy ne engedje el.

Ám nem a várt látvány fogadta: az ajtóban nem állt senki. Pedig ő érezte a jelenlétét, hallotta a levegővételeket, érezte a testmeleget. Óvatosan megbillentette a jogart, ami kéken felragyogott.

- Smaug! - kiáltott gunyorosan Loki, ahogy ellenfele láthatóvá vált.

A sárkányfiú egy pillanatra elbizonytalanodott, mikor elvesztette álcáját, de keze ökölbe szorult, ahogy kihúzta magát, szárnyát harcra készen maga mögé emelte.

- Hol van Mr. Hiddleston? - nézett Loki szemébe, hangja nem remegett meg.

Loki gunyorosan mosolygott.

- Nincs nálam - tárta szét a kezét, tovább hergelve a sárkányfiút.

Smaug egy kiáltással előre vetette magát, mire Loki egy szempillantás alatt kezébe varázsolta jogarját és lecsapni készült. Ám Smaug csapott egyet a szárnyával, a heves széllökés majdnem leverte Lokit a lábáról.

Odin átkozott szakállára - morogta, és szembefordult a sárkánnyal. Épphogy elkerülte az arcát célzó jobb horgot, de a következő ütés már a hasát érte. Megtántorodott, majd három szót súgva eltűnt.

Smaug kétségbeesetten fordult körbe, Loki egyenesen mögötte bukkant fel. Smaug lába megrogyott az ütéstől, szárnyával hátracsapott, de a karmos hártyák csak a levegőt kaszálták. Loki képmása eltűnt, helyette kettő másik tűnt fel előtte. Az igazi Loki és a hologram lassan közelítettek a földre rogyott sárkányfiú felé. Smaug a bal oldali Lokira támadt, de ütése bármily pontos volt, levegőt ért. Loki öklétől megreccsent az álla, Smaug megtántorodott, de a lendületét kihasználva visszakézből orrba vágta Lokit. Már mindkettejük arcát vér borította.

Smaug rúgott, Loki eltűnt.

A sárkányfiú ismét körbefordult, s még időben észrevette a jogar villanását. Lábát megvetette és lángtengerbe borította a felé vetődő jégherceget. Loki káromkodva lépett hátra, nekiesett a falnak, a korhadt lécek azonnal lángra kaptak.

Vicsorogva indult meg Smaug felé, tekintetében düh csillogott.

- Elég a játékból! - ordított fel, eloltva magán a tüzet. Smaug állán ütés csattant, a fiú egy percre elvesztette az eszméletét. Loki győztesen pillantott le eszméletlen ellenfelére. Felemelte a jogart, hogy véget vessen a harcnak, de ekkor keze megmerevedett, szeme ismét kifejezéstelenné vált. A jogart tartó keze lehanyatlott.

- Igen, uram. Ahogy parancsolja - mondta fahangon, és a kijárat felé indult.

A dombtetőn állva meredt a lángokban álló házra. Figyelte, ahogy a megalázott Smaug és az angol kicipelik az eszméletlen foglyot az ajtón - a tűz varázslatos módon elhajolt a két brit útjából, míg Smaugnak láthatóan nem ártott -, s egy pillanat múlva már a levegőben vannak.

Tudod, mi a dolgod? - csendült fel urának mély hangja a fejében.

Megölni Kitrellt.

Los Angeles, Tudományos Laboratórium

Loki lába alatt fehér, lapos épületek kolosszusa terült el. Közöttük tömve voltak a parkolók, a raktáraknál néha fehér köpenyes alakok tűntek fel vastag jegyzettömbökkel, nyilván a szállítmányokat ellenőrizték.

A jégherceg ismét tudatának mélyére szorult, fásult beletörődéssel hagyta, hogy Mr. S. irányítsa. Láthatatlanná válva leszállt a rakodókhoz, és óvatosan elosonva közöttük beszivárgott az épületbe. Figyelte a névtáblákat, kereste, hogyan kerülhet közelebb a célponthoz. Negyed óra terepszemle után félrehúzódott egy sarokba, és ismét használva varázsképességeit magára öltötte egy tudós alakját.

Pár órával ezelőtt New Yorkban

A professzor lesújtva állt Sherlock előtt. Igazi érzelmi hullámvasúton ment át: a felismerés, a rémület, hogy titkát leleplezték, majd a mardosó szégyen szorította össze szívét.

El akarta ő mondani, de nem volt benne biztos, hogy az a klón, akinek gondolja, és nem akarta bizonytalanságban hagyni a Féltestvéreket. Így viszont elkésett.

Sherlock szája sarka megremegett a dühtől, Khan karját összefonva állt mellette, próbálva elfojtani haragját.
- Hogy gondolta? Mégis… Mi a jó fenét gondolt?! - találta meg Sherlock a szavakat. - Volt még egy klón, aki ráadásul veszélyes, maga meg elengedte… - A professzor közbe akart vágni, de a detektív megemelte a hangját. - És erről valahogy elfelejtett nekünk szólni!

- Nem gondolta - mordult fel Khan -, hogy erről a ‘kis’ bakiról nekünk is illett volna tudnunk?

Champleton lehajtotta a fejét.

- De. De, illett volna...

Később a Laboratórium mellett

- God damn it, Khan… - nyögte Sherlock, miközben falfehér arccal támolygott távolabb a csapattól -, ezt soha többet ne csináljuk…

A katona a vállára dobta a rögtönzött teleportert és végignézett a Féltestvéreken. Benedict összeszorított szájjal koncentrált, hogy ne dobja ki a taccsot, Sherlock megtette helyette, Smaug pedig nyújtózkodva szívta magába a friss levegőt. Ő jobban bírta, mint a többiek.

- Mehetünk?

- Csak egy pillanat - nyögte Sherlock és arrébb sétált.

Benedict Khanhoz lépett.

- Addig foglald össze, kérlek, mit tudtatok meg Mr. Champletontól!

Valóban olyan sietve indultak útnak New Yorkból, hogy semmit nem tudtak megbeszélni előtte. Viszont Benedict elcsípett Lokitól egy gondolatfoszlányt, és Sherlock azonnal összerakta a képet, így indulniuk kellett, ha meg akarták előzni Lokit, aki az ország másik felébe tartott jelentős előnnyel. A teleportálásnak hála minimális időveszteséggel tudták követni, de sztorizgatásra így sem maradt idő.

Khan belefogott.

- Sherlock megtalálta egy negyedik klónról a felvételeket, akiket a professzor eltitkolt. Gerald Splitman, egy be nem fejezett szereped, emlékszel?

Benedict karba fonta a kezét.

- Jah, de elég régen volt.

- Az mindegy, de a professzor nem tudott erről a filmedről, így azt hitte, hiba csúszott a kísérletébe. Elrejtette Splitmant, elfeledkezett róla, így a pasi csak szépen kisétált az ajtón, amint a prof alkalmat adott neki. Viszont magával vitte a klóntechnikának a titkát is, aminek most láthatjuk a következményeit.

Benedict a szemét forgatta.

- Legközelebb egy atombombát fog elhagyni ez a szenilis.

Khan felvonta a szemöldökét Benedict tiszteletlenségén.

Smaug, aki eddig csendben hallgatta a beszélgetést, közbeszólt.

- De miért Lokival végezteti a piszkos munkát? Sokkal egyszerűbben is megoldhatná, nem?

- De - bóintott Benedict. - Viszont Splitmannak van egyfajta mentális betegsége. Nem képes saját ötletet kialakítani, csak máséból tud kiindulni. Azt fejleszti sokkal magasabb szintre, mint az eredeti. A filmben egy így készült találmánya miatt vádolják plagizálással.

- Akkor így lopta el a professzor találmányát. Értem - bólintott Smaug.

- Loki Splitman parancsait követve akar bosszút állni a pasi korábbi ellenfelein, amilyen Monroe is volt - folytatta Khan.

- És Alfred Kitrell a következő - pillantott a Laboratóriumra Benedict. - Akkor sietnünk kell.

Nyolcadik Fejezet - Nyomkövetők

Hello, kedves unatkozók, fangörcsölők és az univerzum egyéb idetévedői!

Ahogy ígértem, egy hét csúszással, de itt az új fejezet! Ezután még pontosan tíz lesz hátra a történetből, szóval haladunk, haladunk.

A napokban elgondolkoztam, mikor rendbe raktam a vázlataimat, hogy milyen régi is ez a történet. De komolyan! Az első részt a Wreit Your Dreams-re 2015. április 15-én raktam ki és... OOOOOH. Na most jöttem rá, hogy ezek szerint most szombaton lesz az évfordulója. hehe. Mennyire régen volt... és mennyit fejlődött azóta a történet!

Oké, lőjetek le, nem dumálok többet :D

Jó olvasást!

Benedict akkora lendülettel ült fel az ágyban, hogy a könyökét is  beverte. Sziszegve dobta le magáról a takarót, agya zakatolt, ahogy kivágta szobája ajtaját, s minden méltóságáról megfeledkezve rohant végig a folyosón. Csak remélni tudta, hogy megtalálja a professzort, de valami azt súgta, tudja, hol van a szobája. A pánik összeszorította a torkát, nem tudta kiverni a látomás képeit a fejéből. Ahogy a férfi szemében egy csapásra kihunyt a fény... Hármasával szedve a lépcsőfokokat, majd’ nyakát törve futott le három emeletet, el a labor mellett. Lassított, lihegve forgolódott, sorra véve az ajtókat. Tehetetlenül pillantott az üres, fehér bejáratokra, majd vállat vont és sorra bekopogott mindegyikbe. Csend, csend, semmi, csak a koppantások visszhangja. Aztán a labor bal oldalán…

- Szabad! - kiáltott a professzor, Benedict fején pedig átfutott a gondolat, hogy Champleton talán sosem alszik.

Körül sem nézve berontott a szobába, a professzor meglepetten pillantott rá.

- Pro… professzor! - kapkodott levegő után a színész. - Lo… Loki…

- Hó-hó, csak lassan! - Champleton a fotelhez támogatta Benedictet. - Vegyen egy mély levegőt. Nyugodjon meg, kérem.

Benedict szeme előtt fekete foltok kezdtek táncolni.

- Ismét úgy álmodott? - A professzor aggódva pillantott pártfogoltjára.

- Lo… - Nyelve ismét megbicsaklott, ölébe fektetett keze vadul remegett.

Champleton egy kis szekrényhez lépve szögletes üveget vett elő, s egy kis pohárba töltve az italt a színész kezébe nyomta azt.

- Igya meg - paskolta meg a karját, Benedict engedelmesen felhajtotta a szíverősítőt. Csendben meredt maga elé, a professzor türelmesen várta, hogy beszéljen. Pár perc elteltével Benedict lassan felpillantott, visszanyújtva az üvegpoharat a profnak.

- Mr. Champleton… Loki megölt valakit.

Smaug egyik hosszú hajtincsét csavargatva meredt a labor egyik számítógépének képernyőjére. Azon hirtelen Sherlock arca tűnt fel, ahogy belehajolt a kamerába, orrát gondolkodón fintorgatva.

- Látlak, Sherlock - szólt unottan Smaug.

- Nagyszerű! - csapta össze a tenyerét a detektív, majd leugrott a székről, ahonnan a kamerát vizsgálta. - Akkor a számítógépben kell lennie a felvételeknek.

Sherlock lehuppant Smaug mellé és kattintgatni kezdett a gépen, a sárkányfiú pedig elvesztette a fonalat. Inkább Khanhoz fordult, aki eközben a professzor titokzatos masinája előtt állt karba font kézzel, maga elé meredve.

- Kha… - kezdett vele Smaug, de a katona egy intéssel elhallgattatta.

Számolok - érkezett a magyarázat.

Pár perc csend után Khan felpillantott, és az asztalhoz lépve kutakodni kezdett. Smaug érdeklődve figyelte a jelenetet - őszintén semmit nem értett a két férfi vizsgálódásaiból.

Khan közben lefirkantotta egy kósza cetlire az egyenlet eredményét. Megfordult a fejében, hogy egy “Kotródj!”-gyal elküldi Smaugot, de végül csak gondolatban jelezte, hogy kellene neki a gép. Tetszett neki a kommunikáció e formája, nem kellett köntörfalazni, felesleges udvariassági köröket leróni; küldesz egy képet, egy érzést, és a másik máris tudja, mit akarsz.

Khan ujjai sebesen jártak a billentyűzeten, pillanatok alatt betáplálta a sugárzás adatait, hozzákapcsolta a keresőprogramhoz, egy műholdhoz, majd…

- Bingó! - ordított fel Khan, Sherlock a szemét forgatta. Eddig kevesebb sikerélménye volt, mint a szuperkatonának. A felvételek mind unalmasak voltak; hol Champleton forgolódott a laborban, hol üresen állt és az égvilágon semmi nem történt.
- Hol van a másik gép? - kukkantott át Smaug Khan térképére, amin piros négyzet jelölte a várost:
-  Livingston.

- Mr. Cumberbatch, ami a legfontosabb: ne kompromitálódjon az ellenséggel! Ne próbálják legyőzni sem Lokit, sem az ismeretlent, aki ellopta a találmányomat - a professzor hangja sértetten csengett, mikor kimondta, a "találmányom" -, csak mentsék meg a barátját! - kötötte a színész lelkére.
Benedict bólintott, igyekezett figyelni Champleton szavaira. Smauggal az oldalán már a tetőn voltak, és egy vakmerő útra készültek. Nem volt idő kipróbálni kettejük elméletét, Benedict csak remélni tudta, hogy helyesen gondolkodott.
Kiálltak a felhőkarcoló szélére. A színész megszédült, ahogy lepillantott a mélységbe, inkább megkereste Smaug lávaszín tekintetét.
Nem lesz gond - sugallta a sárkányfiú, de Benedict nem tudott hinni neki.
- Várjatok!
Kicsapódott a tetőajtó és Khan rontott ki rajta. Egy-egy kis korongot nyomott a küldetésre indulók kezébe.
- Helyezzétek a csukló artériához. A pigmenteket módosítva láthatatlanná tesz titeket - magyarázott lassan, hangja szabályos lejtésén egyáltalán nem érződött, hogy most futott végig vagy hetven emeletet.

- Mennyi idő kell neki? - méregette Benedict a szerkezetet. Ismerte Khan tudását, de most először volt tanúja annak, hogy a szuperkatona valami jövőbeli felfedezést kezel teljesen természetesként. Beleborzongott a gondolatba, hogy mit tudna tenni a világukkal, ha ellenük fordulna.
- Ide kell tenni? - próbálkozott Smaug, Khan bólintott. A sárkányfiú ráhúzta pikkelyes ruhájának ujját a csuklójára. Az eredeti harci öltözetét viselte, a pikkelyek megvédik a támadásoktól - viszont ennek hátrányaként iszonyat feltűnő is volt.
Benedict ellenben egyszerű fekete pulóvert és farmert vett fel, már csak azért is, nehogy kísértésbe essen és gyomron rúgja a titokzatos ellenséget. Így megelőzi, hogy megszegje a professzor parancsát és/vagy nevetségessé tegye magát.
Ismét a mélység felé fordultak, és ezúttal senki nem zavarta meg, hogy a színész összeszedje a gondolatait. Lehunyta a szemét, minden idegszálával a saját testére koncentrált. Érezte az ereiben áramló vért, az ajkai között kiszökő levegőt, lassan felemelkedő karjaiban az izmok mozgását. Kitárt karral állt a tető szélén.
Champleton lassan az idegösszeroppanás szélén állt, még Khan is felszisszent, mikor a színész lábai felemelkedtek a párkányról. Benedict pár pillanatig lebegett, majd kinyitotta a szemét és előre vetette magát. Érezte, hogy a szél az arcába csap, látta a mellette elsuhanó ablakokat, a közeledő utcákat, majd meredek szögben felfele dőlt. A meglepetéstől egy pillanatra elvesztette az uralmat teste felett, tüdejébe jeges kézként markolt a gravitáció.
Zuhanni kezdett.
- Ne! - kiáltott fel Smaug és Ben után vetette magát. Nyílhegyként szelte a levegőt, de mikor megragadta volna a színészt, az leintette.
Benedict arcán váltakozott a megfeszített koncentráció és a rettegés. Próbálta elnyomni, próbálta ismét uralni magát, de megállíthatatlanul zuhant lefele.
Embereld meg magad! - hallotta a fejében Khan parancsoló hangját.
Fél perced van, mielőtt felkenődsz a sztrádára - tájékoztatta Sherlock a maga kifinomult módján, Smaug arcán tehetetlenség tükröződött.
Hadd segítsek! - kérte a színészt.
Menni fog! - erősködött Benedict. - Csak egy pillanat...
Nincs egy pillanatod! - kiáltott Smaug, szemében harag villant. Lepillantott a sebesen növekvő autóutakra, majd visszafordult Benedict felé hogy visszaráncigálja a tetőre.
Ám ekkor a színész eltűnt a szeme elől.
- Ó hogy a trollok törnék be a koponyád, Singh! - csúszott ki a szitok Smaug száján, ahogy lefékezett a levegőben. Egyhelyben lebegve kereste az immár láthatatlanná vált Benedictet.
Legalább működik - szólt közbe Khan.
Benedict eközben élesen jobbra dőlt, elsuhant a felhőkarcoló sarka mellett és felfele repült.
Sikerült! - zengett a kiáltás a Féltestvérek elméjében, Smaug pedig dühösen a színész nyomába eredt.
- Meg akarod öletni magad?!
Benedict jót mosolygott a sárkányfiú kifakadásán - lám, mégsem olyan megszeppent, ártatlan gyerek, mint elsőre tűnt.

Fél óra múlva Livingstonban

Még mindig láthatatlan vagyok? - üzente Smaug, ahogy leszálltak. Benedict igenlő választ küldött.

Egy dombtetőn álltak, Smaug leeresztett szárnyainak hártyáit megfeszítette a szél. Az esőfelhők miatt homály ült a városszélen, hideg vízcseppek tapadtak arcukra, ruhájukra, kirázta őket a hideg. Alattuk a domboldalon futó út túloldalán omladozó ház állt. Ablakai sötéten pislogtak rájuk, de Benedict határozottan elindult lefele a dombon.

Hé! - kiáltott utána Smaug gondolatban. -Biztosan ez az a ház?
Biztos.

Kattant az ajtózár, Benedict büszkén konstatálta magában sikerét, hogy elsőre képes volt manipulálni a fémet. A zuhanás óta benne élt a kétség a képességeivel kapcsolatban, félt, hogy a legfontosabb pillanatban cserben hagyja az ereje.
Halkan lépdelve jártak szobáról szobára, de a kihalt házban senkit nem találtak. Láthatóan senki nem lakott itt az elmúlt pár évben.

Váljunk ketté! - intett a színész, mikor egy lépcsőhöz értek.

Smaug bólintott és elindult a padlás felé, Benedict pedig lefele.

Talán valami pince lehet - gondolta, de valójában egyre kevésbé hitte, hogy megtalálják itt Tomot. Nem hogy a barátját, de még a gépet sem lelték sehol.

Behajtotta az alacsony ajtót, s belépett a sötétbe. Hiába tapogatott villanykapcsoló után, csak annyit ért el, hogy megcsúszott a keskeny falépcsőn és a pince aljáig gurult. Szentségelve szorongatta sajgó derekát, majd egy mély levegőt véve lehunyta a szemét. Fényforrást keresett, olajat, áramot, bármit, ám mikor fókuszált, hihetetlen arany ragyogás tűnt fel elméje sötétjében. Elég volt egy apró löket és a pince fényárba gyúlt. A plafonon kékes fényű lámpák, a fal mellett álló asztalok speciális kislámpái mind felkapcsolódtak, halk zúgás töltötte be a termet. Benedict egyetlen pillantást vetett a sarokban álló szedett-vetett masinára, ami kiköpött mása volt a professzor találmányának, de szeme megakadt az ajtó mellett álló ágyon.

- Tom! - kiáltott fel és barátjához rohant.

Smaug, gyere a pincébe! Megtaláltam!

Hiddleston falfehéren, ájultan feküdt a kórházi ágyon, de a színész túlságosan örült, hogy megtalálta, észre sem vette, hogy nincs magánál.

- Tom, ébredj! - Óvatosan megrázta a vállát. - Thomas! Én vagyok, Benedict! Eljöttem, illetve eljöttünk kiszabadítani… Tom?

Kezdett ráébredni, hogy itt valami nincs rendben. Megkereste és kitapintotta a férfi nyakán a pulzusát, és hatalmasat sóhajtott: Tom életben volt.

Smaug, siess!
Épp megpróbálta volna egy gondolatsugárral elvágni a Hiddleston kezét az ágyhoz bilincselő köteleket, mikor kinyílt az ajtó. Smaug lépett be rajta, arca vérmocskos volt, bal karja esetlenül lógott.

Benedictnek nehezére esett elfojtani a kikívánkozó káromkodást - pedig ő tényleg nem szokott gyakran szitkozódni.

- Smaug, mi történt veled?!

Sherlock egyedül ült a laborban, szemét összehúzva játszotta vissza újra és újra azokat a kis jeleneteket, amiket kivágott a kamerák felvételeiből.

Az elsőn egy furcsa férfi feküdt a székben, ahol ők is felébredtek: kiköpött másuk volt ő is, de elegánsan fésült hajában ősz szálak csillogtak, szeme furcsán csillogott. Sherlock nem ismerte fel, ellenben a másik férfival, aki néha felbukkant a felvételen: a professzor.

Sherlock úgy döntött, a tettek mezejére lép. Khan eltűnt, ki tudja, hova, de ő most megy és beszél ezzel a Champletonnal. Bekopogott a szobájába, de nem kapott választ. Végiggondolta a lehetőségeit, majd lefele indult: csak az lehet a megoldás, hogy Khan és a professzor az edzőteremben vannak. Valóban, mikor a detektív behajtotta a kétszárnyú ajtót, meglátta Khant, ahogy demonstrálta harci tudását Champletonnak.

- Mr. Champleton! - kiáltott Sherlock, hangjában szigor dördült. - Beszélhetnénk?

A professzor arcán a szokásos meglepettséggel fordult felé.

- Persze. Nem járt sikerrel a kameráknál?

- De igen, ami azt illeti - húzta ki magát a detektív, fenyegetően pillantva Champletonra. - Ki a negyedik klón?

#sorry

Kedves unatkozók, fangörcsölők és az Univerzum egyéb idetévedői!

/Lehet le kéne cserélni ezt a hosszú köszönést? :D/

Az a helyzet állt fel, hogy két hete két irodalomversenyre körmölök, és őszintén? A Féltestvérek teljesen kiment a fejemből. Így bocsássatok meg, de egy hetet tolnom kell a határidőn, tehát az új rész nem jövő hét hétfőn, hanem azután érkezik. Mondanám, hogy hétvégén megírom, de akkor díjátadó, nyolcszáz oldalból hittan doga, szóval akkor sem leszek szabad >< De jövő héten igyekszem megírni.

Addig legalább behozhatjátok a lemaradást ;)

Na, további szép hetet Nektek!

Hetedik Fejezet - The game is on

Helló, kedves fangörcsölők, unatkozók és az Univerzum egyéb idetévedői!

Mégis időben érkezem a fejezettel, mert sikerült ma leülnöm és befejeznem (majdnem eltemetett az iskola...). Jó hír, hogy összeállt a fejemben az egész történet, így belecsaphatunk a lecsóba, a rossz, hogy ki tudja, mikor csapnak össze a fejem felett a hullámok. Szörnyű ez a koleszos, kötelező időbeosztás, mert konkrétan nincs negyed óránál több időm, amit úgy töltenék el, ahogy akarok.

Mindegy, befejezem a hisztizést, most örülni kell annak, ami van.

De még micsoda, muhahaha!

Jó olvasást ^-^

Benedict legszívesebben felrúgott volna valamit. Vagy inkább valakit.

- Sherlock, ezzel nem segítesz! - szűrte a fogai között, lassan tagolva a szavakat, nehogy valami goromba csússzon ki a száján.

A detektív lepillantott a földön kuporgó színészre, és megforgatta a szemét.

- Csak segíteni akartam.

Sarkon fordult, és átsétált a terem túlsó felébe.

Segíteni a fenét - gondolta Ben. - Inkább okoskodni.

Elhessegette a dühös gondolatokat, és ismét lehunyta a szemét.

Koncetrálj!

Apró, zöldes derengés a sötétben, hideg érintés az elméjében, mindjárt megvan, mindjárt…

Kisiklott az ujjai közül.

Kon-cent-rálj!

Benedict makacsul összeszorított fogakkal próbálta újra megérinteni elméjével a kis forgótáras pisztolyt, ami előtte hevert a padlón, de tegnapi sikeres gyakorlatai után most csúnyán orra esett. Élő, gondolkodó lényeket sokkal könnyebben tudott befolyásolni, hiszen amint összekapcsolódik a tudatuk, ő már képes az irányításra, de a tárgyaknál pont itt volt a gond: nem volt mit befolyásolni. A professzor nem tudta elmagyarázni, hisz’ nem találkozott korábban a telepátia semmilyen formájával, tehát a színésznek egyedül kellett ráéreznie, mi is a teendője.

Ez pedig korántsem volt egyszerű feladat.

Lazított a törökülésen - kezdett zsibbadni a lába -, és kezével megérintette a hideg fémet. Kell itt lennie valaminek, amiből kiindulhat. Kezén végigbizsergett egy érzés, lehunyt szemei előtt kiélesedett a zöld fény, de egy másodperc múlva el is tűnt.
Benedict mérgesen a padlóba öklözött, és feltápászkodott a földről.

Hűvös légáramlat borzolta fel a haját, ahogy Smaug tökéletes ívben landolt pár méterre tőle. Csontos, szikár alakján úgy álltak a szárnyak, mint egy különös, csábító ruha részei; a professzor jó munkát végzett. Szeme sugárzott: a hosszú bezártság után imádott a levegőben lenni.

- Hé, Smaug! - intett a fiúnak Ben, a sárkányember könnyed mozdulattal fordult felé.

- Igen?

- Nem tudod, hol van a professzor?

Kezdett ironikussá válni, hogy állandóan őt keresik, mintha ők akarnának itt bármit is csinálni.

- Azt hiszem, Mr. Singh-gel a laborban vannak - töprengett el a fiú.

- Kösz - biccentett Benedict, és sarkon fordulva az ajtó felé indult.

- Öhm, M… Mr. Cumberbatch! - szólt utána félszegen Smaug.

A színész meglepetten torpant meg.

- Hm?

- Mr. Champleton azt mondta, a délután valami fontosról kell beszélnünk. - Smaug picit kitárta a fél szárnyát. - Tudja esetleg, hogy mit akar?

- Igen, attól tartok - komorult el Ben tekintete. - De hé! Nincs több magázódás és Mr-ezés, rendben? - Visszasétálva Smaughoz megborzolta a haját. - Hiszen tesók vagyunk!

Smaug sápadt bőre egészen emberi színt öltött - a sárkányember elpirult.

- O… oké - egyezett bele, Ben pedig már rohant is kifele az edzőteremből.

- Oh, máris végzett? - csillant fel Champleton szeme, ahogy megpillantotta a belépő Benedictet.
A színész halkan behajtotta maga mögött az ajtót, miközben megrázta a fejét.

- Nem sikerül.

A professzor arcáról lehervadt a bizakodó mosoly.

- Ajaj. Pedig azt hittem, ez is egyszerű lesz. Vagyis - A professzor zavartan megigazította a nyakkendőjét. -, hogy nem olyan nehéz.

Benedict megforgatta a szemét.

- Egyáltalán semmi nem történt, hiába próbáltam hatni a pisztolyra.

Mr. Champleton megkocogtatta az asztalán hagyott lombik oldalát, és elgondolkodva meredt maga elé. Benedict türelmesen várt, hátha kitalál valamit.

Percek óta figyelte, ahogy a professzor szeme néha lázasabban csillog, aztán aprót rándul a szája sarka.

- Mi lenne… - kiáltott fel hirtelen. - Azt hiszem, kitaláltam valamit!

Benedict csak kérdőn oldalra döntötte a fejét.

- Próbálja a levegőben lévő molekulákat befolyásolni! Ha el tudja érni, hogy azok az esetlegesen előforduló szerves anyagok megmozdítsák a tárgyat, akkor…

A professzor elmélyülten magyarázta az ötletét, és negyed óra múlva Benedict ismét az edzőteremben ült, lehunyt szemmel, erősen koncentrálva.

Néhány pillanat múlva egymás után három golyó csapódott a falba.

Khan unottan dobolt a kanapé karfáján, Sherlock nemes egyszerűséggel a háttámlán átdobva a lábát fejjel lefelé feküdt, míg Smaug ideges szemrángással meredt maga elé. Velük szemben Mr. Champleton és Benedict ültek, és épp befejezték a színész “álmának” ismertetését - ami látszólag csak Smaugra tett nagyobb hatást.

- Öh… Kérdezhetek valamit? - motyogta a sárkányfiú.

A professzor bólintott.

- Ki az a Loki?

Khan megforgatta a szemét.

- Loki a cselszövés és az ármány istene az északi mitológiában, képes varázsolni, és nagyon veszélyes - összegezte a professzor.

Sherlock átkarolt egy kispárnát.

- Meg kell állítanunk? - tért a lényegre azonnal.

Benedict gyorsan bólintott.

- A lehető leghamarabb, és meg kell keresnünk Tomot is… Segítesz nekem, Sherlock? - nézett a detektív szemébe kérlelőn (bár ez elég érdekes mutatvány volt, lévén Sherlock fordítva bámult a színészre).

Sherlock vállat vont.

- Ha teljes hozzáférést kapok a professzor laborjához és a biztonsági kamerákhoz… Várjunk. - Sherkock visszaült a kanapéra, ölében a kispárnával, és ujjait összetámasztotta az álla alatt. - Mondja prof, hogy vannak kamerák.

- Igen, egy-kettő - felelt Mr. Champleton.

Sherlock szemmel láthatóan megnyugodott.

- Akkor a laborban kezdem a nyomozást, Benedict, rád bízom a kamerák felvételeit - kezdett el szervezkedni a detektív, belelendülve a rejtély fejtegetésébe. A professzor engedélyét meg sem várta.

- És én mit csináljak? - kotyogott közbe Smaug. Sherlock hümmögött.

- Khannal vizsgáljátok meg, mekkora a professzor gépének a sugárzása, és a térképen keressetek hasonló helyeket! Lehet, hogy így megtaláljuk Lokit.

Khan komoran bólintott, Benedict pedig meglepetten nyugtázta magában, hogy az űrterrorista könnyebben elfogadta a közös munkát Smauggal, mint gondolta volna.

- De mindez - állt fel a professzor - várhat holnapig.

- De hát... - kiáltott fel Benedict felháborodottan, Sherlock is értetlenül meredt Champletonra.

- Pihenésre van szükségetek! - szakította félbe a kialakuló vitát a prof. - Mr. Cumberbatch, magának a legfontosabb, hogy kipihent elmével tudjon gyakorolni, a többiek pedig beszokó fázisban vannak! Tudom, hogy aggódik - tette hozzá kicsit finomabban, megbánva, hogy így rápirított a színészre. -, tudom, hogy krízishelyzet van kialakulóban, de csak ezt az egy estét aludják végig.

Sherlock szó nélkül sarkon fordult és bevágta maga mögött az ajtót. Ben fásultan vállat vont, és Smaugot a vállánál fogva kiterelgette az ajtón.

A professzor egyedül maradt Khannal.

- Mr. Singh? - noszogatta Champleton a férfit, hiába.

- Lenne egy kérdésem - pillantott fel a katona, jégkék, átható szemei szinte zavarba hozták a professzort. Gyanú ült bennük. - Nem szokta visszanézni a kamerák felvételeit?

A professzor elgondolkodón nézett farkasszemet a klónnal.

- De, de igen - válaszolt lassan. - De tudja, képes vagyok elsiklani egy kevésbé szembetűnő jel felett, és a memóriám sem a régi már.

Khan bólintott, nem tűnt meggyőzöttnek.

- Köszönöm az információt. Ne feledje - állt fel, jeges tekintete szinte keresztüldöfte a professzort -, hogy ki az ellenség.

A szobájába tartva Khan könnyedén emlékezetébe idézte a klónok és Benedict nevét.

A professzor titkol valamit.

Eközben valahol máshol Amerikában

Zöld köpeny úszott a levegőben, a bőrtalpú csizma nesztelenül érintette a földet. Loki némán haladt végig a folyosón, az emberek úgy mentek el mellette, mintha ott sem lenne.

Vagy csak képtelenek voltak látni.

A jégherceg szemlélődött, eszébe vésett pár nevet és arcot, majd határozottan irányt változtatva egy újabb folyosóra kanyarodott. Szemei üvegesen meredtek előre, a ravasz csillogásnak nyoma sem volt. Szinte gépiesen emelte meg jogarát, és öltötte fel a dundi asszisztens alakját. Bekopogott egy szobába - kis tábla hirdette, hogy Edward Monroe, kerületi ügyész birodalmába lép be -, a bélelt, fényesre csiszolt ajtó puhán nyílt ki, felfedve a mögötte lévő irodát. Szürke öltönyös, borotvált férfi ült az íróasztalnál, a kezében tartott ezüst toll szabályosan szántotta a sorokat a papíron.

- Elnézést, Mr. Monroe! - köszörülte meg a torkát Loki, szájából vékony, női hangok peregtek. - A főügyész úr beszélni kíván önnel.

A szőke, sápadt férfi kíváncsian kapta fel a fejét.

- Mondta, milyen ügyben?

- Nem, csak azt, hogy sürgős.

Monroe letette a tollat, felállt, és megigazította magán az öltönyt. Nem tudta, mi okból keresheti a főügyész, de talán kap végre egy ügyet.

- Az irodájában várja - tette hozzá asszisztens-Loki, mire az ügyész bólintott.

Lesietett a lépcsőn, észre sem véve - hiszen nem is tudta volna - az őt követő Lokit. Az isten, immár valódi alakjában, láthatatlanul követte a férfit. Amaz kihajtott egy ajtót és kilépett a lépcsőházból egy kis udvarra, amit dohányzásra jelöltek ki az alkalmazottaknak. A hideg felkúszott a lábán, megborzongott.

Ám nem egyedül a hideg miatt. Megtorpant, ahogy megérezte tarkóján a metsző pillantást.

- Edward Monroe - ejtette ki Loki a szavakat, szenvtelenül, minden hangsúly nélkül. Jogarsuhintás, és az éppen csak észbe kapó férfi megpördült a levegőben, majd térdre esett az isten előtt. Szája kiáltásra nyílt, de csak néma tátogásra volt képes. - Gerald Splitman üdvözletét küldi, kígyó - vicsorodott el Loki, arcán idegen kifejezés ült.

A férfi fejében egymást kergették a gondolatok. Nem ismerte a nevet, sem ezt a futóbolondot, de mire elgondolkodhatott volna a szíve felé közelítő kék ragyogáson, szeme fennakadt, és halottan zuhant a hideg kőre.